2014. szeptember 2., kedd

A megbocsátásról



Mindenkinek van az életében egy vagy több pillanat, amikor meg kell bocsátania másoknak. Az elkövetett hibákat,a bántásokat stb.. De vajon kinek a nehezebb a feladata ? Aki megbántott, vagy akit megbántottak ? Ha téged bántottak meg, akkor ott a lehetőség, hogy megbocsátod vagy nem. Ha nem, az is a te döntésed. Ha megbocsátasz, akkor saját magadat felszabadítod ennek a súlyától,és azt gondolod,hogy felszabadítod az okozót is. De sajnos nem. Őt nem tudod megszabadítani tőle, mert mintegy „keresztet” hurcolja magával és nem biztos, hogy le tudja tenni valaha. Csak kizárólag ő tudja saját magát feloldozni a bűne alól, csak az ő lelke tudja, hogy miért lépett rá erre az útra, ami odavitte, hogy mást, másokat megbántson. De vajon rossz út – e az az út ahol másokat megbántunk? Nem feltétlen. Nem mindig az a rossz, amiről azt hisszük, hogy rossz. Az ego azt mondja, igen, rosszat követtél el, megbántottál valakit! Bűnhődnöd és vezekelned kell! De valóban így van ez? Elhiggyük- e neki? Nem. Ne higgy neki, mert ő jól érzi magát a te önmarcangolásodban, és nem szereti, ha meglátod és megkeresed a dolgok értelmét. Minden dolog történik valamiért. Követünk el hibákat, igen. Megbántunk másokat, akiket szeretünk. De vajon hányszor vizsgáljuk meg magunkat ilyen helyzetben, felülemelkedve az egónkon, hogy mit akar nekem ez a helyzet tanítani ? Akár elszenvedők vagyunk, akár elkövetők. Ha megbántottál valakit, akaratlanul, akkor nézz a lelked mélyére és lásd meg magadban, hogy mi az igazi forrása annak, amit tettél, ha téged bántottak meg, szintén keresd meg a lelkedben, hogy mit üzen neked. Nem a megbántás vagy a megbocsátás a lényeg, hanem hogy ki tudod e kapcsolni akár egy pillanatra is az egót és megtalálod - e magadban azt a kis apró törékeny lelket, aki segítségért kiállt, és így üzen neked.
                                         
 
Megjegyzés küldése